Buckingham palota története
A Buckingham-palota helyén álló házat 1703-ban Buckingham hercege építtette. Tőle vásárolta meg 1761-ben III. György a felesége, Charlotte királyné részére, hogy a hivatalos királyi rezidenciához, a St. James-palotához közel eső, családi fészek legyen. III. György 15 gyermeke itt, az ún. Királyné Házában (Queen's House) született.
A házat többször átépítették, bővítették a királyi igényeknek megfelelően: III. György megbízásából 1762-ben Sir William Chambers, 1825-ben fia, IV. György megbízása alapján John Nash alakította át a király által olyannyira kedvelt francia neo-klasszicista stílusban. Nash extravaganciája csaknem fél millió fontba és – a király halála után – az építész állásába került. Az új király, IV. Vilmos már Edward Blore-t bízta meg a munkák befejezésével. A király azonban sosem költözött be a palotába, sőt – amikor a parlament 1834-ben leégett – szóba került, hogy a parlament költözik ide.
Végül Viktória királynő volt az első, aki 1837. júliusában a palotát hivatalos rezidenciájává tette, és az első uralkodó, aki innen indult a koronázási ceremóniára. Hamarosan azonban kiderült, hogy az ifjú királyi párnak szűkös a palota, nem volt benne sem elég gyerekszoba, sem elég vendégszoba. Az ismételt bővítést – melynek során elkészült az új keleti szárny – Blore vezényelte le. (A konkurrens Nash által tervezett Marble Arch – melyet a palota főbejáratának szánt – ekkor került jelenlegi helyére „száműzetésbe".) A munkálatok 1847-ben befejeződtek, de hamarosan kiderült, hogy a Blore által használt puha, francia kő nem bírja az angol éghajlatot, így a palota hamarosan ismét renoválásra szorult.
1913-ban Anton Webb tervei alapján, az ellenállóbb portlandi kő felhasználásával készült el a palota felújítása.

Hozzászólások
Köszööm h segített ez az oldal mert ezen múlik a jegyem:D
Kedves Anonymous...
Ha már veszed a fáradtságot és bírálsz, akkor talán vállald már a neved és email címed, hogy lehetőséget adj a válaszra...
Másrészt ha lennél olyan szíves és megosztanád velünk, hogy mi az ami pontatlan? Megköszönnénk...
Ha már fordítasz és másolsz, legalább tedd helyesen, vagy jelöld a forrást...