Chelsea Physic Garden (Chelsea botanikus kert)
Központi elhelyezkedésének köszönhetően a Chelsea Physic Garden ideális pihenőhelyet nyújt a városnézésben megfáradt turistáknak A kertet – mely London második legrégebbi botanikus kertje – 1673-ban a Gyógyszerészeti Társaság alapította.
Létrehozásának célja, hogy itt tanítsák meg a gyógyszerész-tanoncokat a különböző növények felismerésére, illetve, hogy tanulmányozhassák a növények gyógyászati alkalmazásának lehetőségeit. A kert nevében a physic (testi) szó a gyógyítás tudományára utal.
A kert folyóközeli elhelyezkedése olyan meleg mikroklímát teremt, ami lehetővé teszi nem őshonos növények (pl. Britannia legnagyobb kültéri olajfájának) túlélését is, másrészt a folyó mint közlekedési út már az 1700-as évektől kezdődően lehetővé tette a növények szállítását a hasonló ún. mag-cserélő programokban dolgozó botanikus kertek között.
A kert terjeszkedését segítette dr. Hans Sloane, aki miután Charles Cheyne-től megvásárolta a Chelsea kúriát és a körülötte lévő kb. 1,6 hektárnyi területet, azt évi 5 font fejében örökbérbe adta a Gyógyszerészeti Társaságnak. Dr. Hans Sloane szobrát a kert közepén láthatod.
Itt láthatod Anglia legrégebbi sziklakertjét, mely 1773 augusztusában készült el, és amely a legkülönbözőbb típusú kövekből áll: pl. a londoni Tower köveiből, kovakőből, égetett téglából, vagy pl. a Sir Joseph Banks által 1772-ben ideszállított izlandi lávakőből.
Minden év májusában kerül sor a chelsea-i virágkiállításra, mely a társasági élet egyik jelentős eseménye.
Utolsó belépés zárás előtt 30 perccel.
Egy órás, idegenvezetett túrák április 1. és október 30. között indulnak.
Mozgáskorlátozottaknak bejárható. Bejárat a Royal Hospital Road 66-nál.
- Felnőtt belépő: £8.00
- Kedvezményes belépő: £5.00 (diákoknak)
- Gyermek belépő: £5.00 (5-15 év között. Egy felnőttel csak két gyermek léphet be.)
London Pass kedvezmény:
- Ingyenes belépés
Tudj meg többet a London Pass-ról...
* a jelölt megtakarítás egy London Pass-t birtokló felnőtt személyre értendő.
Ha már jártál itt és van saját tapasztalatod, akkor értékeld ezt a látnivalót.
