Történelmi épületek témakör
Benjamin Franklin House (Benjamin Franklin Ház)
A Benjamin Franklin Házat – mely múzeum és oktatóközpont egyszerre – 2006. januárjában nyitották meg Franklin 300. születésnapja alkalmából. Ebben a 1730 körül épült, György-korabeli sorházban élt 1757 és 1775 között Benjamin Franklin, az Amerikai Egyesült Államok egyik alapítóatyja, író, polgári demokrata politikus, diplomata, természettudós, közgazdász és filozófus.
Queen's House (Királynő Háza)
Ezt a greenwich-i házat eredetileg I. Jakab építtette hitvese, dániai Anna számára. Az építkezés 1616-ban kezdődött, de a királyné 1619-ben bekövetkezett halála után félbeszakadt. Csak 10 évvel később folytatta I. Károly, aki szintén felesége, Henrietta Maria lakóhelyéül szánta. A Queen's House – mely Anglia első klasszicista épülete – 1638-ban készült el Inigo Jones tervei alapján. Jelenleg a Nemzeti Tengerészeti Múzeum része.
Eltham Palace (Eltham-palota)
Az Eltham Palace meghökkentő ötvözete egy Tudor kori királyi rezidenciának és egy art deco stílusú, az 1930-as évekből származó, fényűző polgári otthonnak, mely gyakran szerepel olyan filmekben, ahol az 1930-as évek luxusát, dekadenciáját kell megjeleníteni (mint pl. Stephen Fry rendezte Bright Young Things című filmben)...
Hampton Court Palace (Hampton Court palota)
Hampton Court Palace a londoni paloták egyik legszebbike. Gyakran úgy emlegetik, hogy benne „két palota története" elevenedik meg. Az egyik, a korábban a máltai lovagrend tulajdonában álló majorság első híres bérlője, Wolsey bíboros által megszerzett, majd VIII. Henrik által a legfényűzőbb folyóparti palotává tett tudor épületegyüttes, a másik pedig a III. Vilmos és II. Mária által épített barokk palota.
A Tower of London története
A Tower története 1078-ban kezdődött, amikor Hódító Vilmos (1066-1087) a városfalat erősítendő megbízta a rochesteri püspököt, Gundulphot, hogy felépítse a Fehér Torony a Temze partján. A király szándéka kettős volt: mint normann hódító egyaránt tartott az ellenséges helybéliektől és az esetleges más külső támadóktól is...
Tower of London
London egyik jelképe és az egyik leginkább látogatott túrista-attrakciója a londoni Tower középkori épületegyüttese a Temze partján. A folyótól a Towert a Tower Wharf nevű, ingyenesen látogatható sétány választja el. Innen csodálatos kilátás nyílik a Temzére, a Tower Bridge-re, a túlparti városházára és a HMS Belfast nevű múzeumhajóra egyaránt.
Buckingham Palace (Buckingham-palota)
A Buckingham Palace 1837. óta az angol királyi rezidencia. A palota – bár a Királyi Gyűjtemény páratlan darabjaival van berendezve, illetve díszítve, nem művészeti galéria vagy múzeum, hanem egyike a világ jelenleg is aktívan működő királyi udvarainak. Évente 50.000 hivatalos vendég fordul meg itt a különböző fogadásokon, ebédeken, illetve a Királyi Kerti Partin.
Admiralty Arch (Admiralitás-boltív)
Az Admiralty Arch nevét a közeli Királyi Tengerészet Főhadiszállásáról kapta, pedig az épületnek nincs semmilyen tengerészeti vonatkozása. Az Admiralty Arch-ot Viktória királynő dicsőségére emeltette fia, VII. Edward. A masszív hármas kapuzat terveit 1910-ben Sir Aston Webb készítette.
Marble Arch (Márvány-diadalív)
A Marble Arch 1828-ban John Nash tervei alapján, a római Constantinus Diadalív mintájára készült. Eredetileg a Mall végén állt, mint a Buckingham-palota bejárata, de rövidesen a palotával átellenben állították fel. Viktória királynő uralkodása alatt, a palota keleti homlokzatának építése kapcsán a diadalívet lebontották, majd 1851-ben a Diadalívet elköltöztették jelenlegi helyére, az Oxford Street, a Park Lane és az Edgware Road találkozásához, a Hyde parki Speakers' Corner közelébe.
Royal Albert Hall (Királyi Albert-csarnok)
A híres hangversenyterem az Albert-emlékművel szemben, szintén a királynő férjének emlékére épült 1867-1871 között. Tervezői, Fowke és Scott az első drezdai operaház ovális alaprajzát vették alapul a munka megkezdésekor.
