Ugrás a tartalomhoz

Légi utasok jogai

Járat törölve

A légi utasok jogairól 2005. óta uniós szabályozás van érvényben. A szabályozás részletesen taglalja, hogy – mint utast – milyen kártérítés illet meg a járatok késése, törlése, illetve túlfoglalása esetén.

Ezek a szabályok az unión belüli járatokra, illetve a kívülről érkező, de uniós légitársaságokra vonatkoznak. A szabályozás az alábbi terültekre tér ki:

Túlfoglalás miatt visszautasított beszállás

Túlfoglalás esetén a légitársaság először önkénteseket keres, akik – megállapodásuk szerinti juttatások ellenében – foglalásukról lemondanak. Ha ilyet nem talált, csak akkor tagadhatja meg a beszállásod. Azonban ilyen esetben a repülőút távolságával arányos kártérítésre vagy jogosult, amelynek összege:

  • 1500 km távolságig 250 euró,
  • 1500-3500 km távolság között 400 euró,
  • 3500 km felett 600 euró.
A kártérítés összege felére csökken, ha a légitársaság eljuttat úticélodba legfeljebb két, három, illetve négy óra késéssel.

Ha megváltott jegyednél alacsonyabb utasosztályon vagy kénytelen utazni, akkor repülőjegyed egy részét köteles visszatéríteni légitársaság, de a különbözet megfizetését nem kérhetik, ha magasabb osztályon helyeztek el.

Mindezek mellett köteles ételt és üdítőket, 2 díjtalan telefonhívást, fax vagy e-mail küldési lehetőséget, szükség esetén szállodai szobát és oda-vissza transzfert biztosítani.

Járattörlés

Ha a járatod törlik, és ezt nem jelezték 14 nappal korábban számodra vagy nem küldtek 2-4 órán belüli másik járathoz, akkor is beszállás megtagadás szerinti kártérítésre vagy jogosult. Természetesen a légitársaság mentesül a fizetés alól, ha a törlés oka vis major (rendkívüli időjárás, be nem jelentett sztrájk, terror fenyegetettség).

Minden egyéb esetben köteles megtéríteni a túlfoglalás esetén járó összeget vagy valamilyen más közlekedési módon eljuttatni úticélodba.

Jelentős késés

Ha időben bejelentkeztél (check-in) és a légitársaság 1500 km-nél rövidebb út esetén 2 óránál, 1500 km-t meghaladó járat esetén 3 óránál, EU-n kívüli vagy 3500 km-nél hosszabb járat esetén 4 óránál hosszabb késére számít, akkor a légitársaság köteles biztosítani, ételt és üdítőket, 2 díjtalan telefonhívást, fax vagy e-mail küldési lehetőséget, (szükség esetén szállodai szobát és  oda-vissza transzfert).

Ha a késés meghaladja az 5 órát, és úgy döntessz, hogy nem kívánod igénybe venni a késésben lévő járatot, akkor kérheted a repülőjegy árának megtérítését és ha szükséges, akkor ingyenes visszautazás biztosítását a kiindulópontra.

Késésből adódó maximum 4150 SDR* értékű kárigénnyel léphetsz fel a légitársaságnál, ha az nem ért egyet igényeddel bírósághoz fordulhatsz.

Elveszett, sérült poggyász

Kárigényedet a légitársasághoz kell benyújtanod, és megérkezésedtől számított 2 évig van módod ezt bíróságon érvényesítened.

Legfeljebb 1000 SDR* kárigénnyel léphetsz fel, ha megsérül, elvész, megsemmisül vagy késve érkezik meg a poggyászod. Célszerű a lehető leghamarabb, személyesen írásban bejelentened kárigényed, de erre a poggyász átvételét követően 7 napod, késve érkező poggyász esetén 21 napod áll rendelkezésedre.

Ha többen utaztok, már csak ezért is érdemes külön külön feladnotok csomagotokat, hiszen utasonként limitált a kártérítés összege, bármennyi csomagja is volt az utasnak.

Baleseti sérülés, halál

Ha a légitársaság járatán balesetből származó sérülés vagy halál éri az utast, akkor ő, illetve hozzátartozói kárigénnyel léphetnek fel. Maximum 100.000 SDR* összegű felelősség terheli a légitársaságot.

Panaszbejelentés, reklamáció

A járat törlésével, jelentős késésével, beszállás megtagadásával, poggyász problémákkal kapcsolatos panaszodat elsődlegesen az adott légitársasághoz nyújtsd be az EU panaszbejelentő nyomtatvány kitöltésével.

 

* SDR napi árfolyamát az IMF honlapján találod.

 

Hozzászólások

Ez az SDR nekem sem világos, pedig a Wiki-t is elolvastam. Érdekes, hogy a cikk elején még euróban vannak leírva a kártérítési összegek. Most akkor 1000 SDR mennyi eurónak felel meg?

Az SDR szabadon használható pénzneme a Nemzetközi Valutaalap tagjainak.
(SDR=Special Drawing Rights azaz "Különleges Lehívási Jogok")

Az SDR egy valutakosár, amelyben a nemzetközi kereskedelemben használt jelentősebb nemzetközi valutákat egyesítik.  Tovabbi részletek a wikipédián...

Mi a hónaljmankós tököm az az SDR?