Ugrás a tartalomhoz

Hogy született meg a London Kalauz?

Az egész sok évvel ezelőtt azzal kezdődött, hogy Londonban jártam. Nagyon megtetszett a város, azonnal beleszerettem, és sokáig dédelgettem azt a tervet, hogy ott éljek, de sok dolog mégis kötött az „itthonhoz”.

Azonban a brit- és London-mániám megmaradt. Egyre többet olvastam a városról és kultúrájáról, majd elkezdtem gyűjteni a vele kapcsolatos könyveket, filmeket. Végül hobbi szinten létrejött a London Kaluz weboldal csírája (amely nem volt több, mint egy újabb londoni útra való felkészülés).

Családi és baráti körben egyre többen láttak fantáziát benne és bátorítottak arra, hogy ezt közre kellene adni komolyabb formában is. Webes fejlesztői ismereteink és felkészültségünk megvolt hozzá, már csak az elhatározás hiányzott, ez azonban jó egy évet váratott magára.

Mivel lelkes szerkesztő társat is találtam, így végül belevágtunk, nem kevés munkát beleölve a keretrendszer fejlesztésébe és a tartalmak kialakításába. Az oldal azóta is folyamatos továbbfejlesztés alatt áll, számtalan ötletünk vár még megvalósításra.

Mivel az oldal működtetése, bővítése szabadidőnkben történik, ezért új tartalmak megjelenése a szerkesztők szabad idejének függvénye. De a tartalom kialakítása folyamatos, újabb és újabb látnivalók és cikkek kerülnek a rendszerbe.

Ha szeretnél részt venni az oldal szerkesztésében csatlakozhatsz hozzánk.