Madame Tussauds (Madame Tussaud Panoptikuma)
Madame Tussaud Panoptikuma hosszú és kalandos történettel dicsekedhet azóta, hogy a híres viaszbábuk sok évi vándorlás után „letelepedtek” 1835-ben Londonban, és Madame Tussaud a Baker Streeten megnyitotta első állandó kiállítását. A gyűjtemény 1884-ben költözött jelenlegi helyére, a Marylebone Roadra, és megbecsültségét mutatja, hogy mára az Angol Örökség részévé nyilvánították.
Úgy tartják, nem is világsztár az, akiről még nem készült viaszbábu. De a szobrok között nemcsak az épp aktuális sztárokat csodálhatod meg: az elmúlt évtizedek (századok?) hírességei mind felsorakoznak itt, legyenek akár királyok, politikusok, sportolók, művészek vagy hírhedt bűnözők. A viaszbábuk megdöbbentően élethűek, nem egy közülük igen tetemes anyagi ráfordítás árán születhetett meg. Kylie Minogue bábuja átszámítva csaknem 19.500.000 Ft-ba került. A zongorán, szexis pózban térdeplő baba feneke - állítólag - a sok fogdosástól elkopott, már cserélni kellett. A baba beszél is: ha közel hajolunk hozzá, a fülünkbe suttogja, hogy nem tud kiverni bennünket a fejéből.
A kiállítás „tematikus”: külön teremben csodálhatjuk meg Bollywood sztárjait, így pl. az indiai filmcsillagot, Shahrukh Khan-t, az interaktív sport
zónában Tiger Woods-zal golfozhatunk vagy Boris Beckerrel teniszezhetünk.
A „Blush” nevű rész olyan világsztároké mint - hogy csak példaképp említsük - a Beckham házaspár, Leonardo DiCaprio, Nicole Kidman, Orlando Bloom vagy Drew Barrymore, illetve Cameron Diaz.
A kultúr zónában neves tudósok viaszszobrai állnak, mint pl. Einstein, Newton és Darwin.
A zene zónában találkozhatunk Justin Timberlake-kel, Christina Aguilera-val, Robbie Williams-szel és Britney Spears-szel éppúgy mint a halhatatlan elődökkel Jimi Hendrix-szel, a Beatles-szel, Bob Marley-vel vagy Freddie Mercury-val.
A világ vezetőinek (World
Leaders) sorában a királyi család tagjai mellett híres vagy hírhedt politikusok, államférfiak sorakoznak.
A Chamber of Horrors - ahová szívbetegeknek, gyerekeknek és terhes anyáknak nem javasolt belépni - élő színészekkel és speciális effektekkel is rémísztgeti a látogatókat.
A Stardome-ban Warhol asszonyai: Marilyn Monroe, Jerry Hall, Jackie O, Lisa Minnelli és Judy Garland várják, hogy megcsodáljuk őket.
Mme Tussaud lépést tart a sztárvilág változásaival. Van már viaszmása a Harry Potterként megismert Daniel Radcliffe-nek éppúgy, mint a Karib-tenger kalózainak.
Ma már a világ több pontján is megnyitotta kapuit a Tussaud nevével fémjelzett panoptikum. A Múzeum megtalálható Hong-Kong-ban, ahol például Jackie Chan a legnagyobb attrakció, de épült panoptikum Amszterdamban, Las Vegasban, New Yorkban, Washingtonban, Berlinben, Hong Kongban, sőt Sanghajban is.
- Hétköznap: 9.30-tól 17.30-ig.
- Hétvégeken és szünidőben (azaz február 14-22., április 4-19., május 23-31., július 11.-szeptember 6., október 17-31., december 17.-január 3. között) naponta 9.00-től 18.00-ig
Mozgáskorlátozottak számára bejárható, de célszerű bejelentkezni a +44-870-400-3000 számon. Belépés számukra £12.50 és egy kísérőnek ingyenes.
- Felnőtt belépő: £25.00
- Gyermek belépő: £21.00 (5 év alatt ingyenes)
Ha már jártál itt és van saját tapasztalatod, akkor értékeld ezt a látnivalót.


Hozzászólások
Sziasztok!!!!!!!!!!!
Mi éppen 3 napja értünk haza Londonból.Felejthetetlen élmény volt,az emberek nagyon aranyosak és udvariasak.A London eye és a panoptikum is nagyon jó volt .mindenkinek ajánlom hogy nézzen be oda!(mintha tényleg igazi emberek lennének) A chamber of horror terem is nagyon jó volt ha ott jártok oda is nézzetek be csak vigyázzatok a maszkos emberekkel.Sajnos nem mindent láthattunk de szeretnénk még újra eljutni Londonba!!!!
Mindenkinek jó utat és érezz jól magát mert felejthetetlen élmény lesz!!!!!!!!!!!!!!!!
Sziasztok!
Én tavaly Augusztusba voltam Londonban hát az valami felejthetetlen volt :) A Panoptikumot vártam a legjobban.
Nagyon jó volt, csak az a sok ember...De udvariasak voltak és mindig oda engedtek minket ahoz akivel fotózkodni akartunk.
Annyira nagy a Panoptikum hogy sajnos nem tudtam mindenkit megtalálni akit szerettem volna.De ettől eltekintva felejthetetlen élmény volt.Aki Londonba látogat feltétlenül nézzen be ha teheti...
Apukámmal nemsokára megyünk Londonba, szeretnénk elmenni ide is.
Én most vagyok 13 éves. Szerintetek se menjek be a horror részbe? (Már magamtól is azt gondolom, hogy ne, mivel nem szeretem a horror filmeket,de kiváncsi vagyok mások véleményére is.)
Szerintem borzasztóan jó volt. Mi februárban voltunk és akkor nem voltak annyira sokan és az emberek pedig türelmesek voltak, megvárták amíg lefényképeztünk mindent így jól sikerültek a képek. A belépő szerintem sem drága és ha valaki ott van akkor mindenképpen megéri bemenni. Mi bementünk a Chamber of horrors-os részbe is...hát nagyon durva volt. Nagyon hatásos volt az egész jól csinálják én nagyon féltem.
Szerintem nagyon szuper, en egy eve lakom kinn de meg csak tegnap volt szerencsem megnezni,en nem bantam meg ,es szeretnem meg egyszer ujra latni.A belepo szerintem nem draga 5-6 orai fizetes (itt kinnt)szerintem ennyit meger.
VOLT SZERENCSÉNK LONDONBA UTAZNI MÁRCIUS ELEJÉN.HA OTT JÁRSZ NE HAGYD KI.HATÁSA ALATT VAGYOK MA IS A LONDONI ÉLMÉNYEKNEK ŐRÜLT PÖRGŐS VÁROS BÁR MI INKÁBB A NYUGIT SZERETJÜK DE EZ VALAMI CSODA!
Mi most jöttünk haza Londonból, így március közepén a Tussauds-ba nem kellett sokáig sorban állni, és a tömeg is tűrhető volt.
A felnőtt belépő 25 font volt, viszont ha olyan Travelcardod van, ami a vonatra is jó, akkor egy kis füzetecskéből kiszedett kuponokkal (ezek a vasútállomások infopultjainál korlátlan mennyiségben összeszedhetők) ketten egy jeggyel mehettünk be!
Borzasztóan drága, és mivel tömeg van, nem nagyon sikerült jó képeket készítenem a "sztárokról". Kétszer voltam: gyerekkoromban lenyűgözött, két éve megbántam, h bementem. A Chambers of Horrors-t ki is hagytam, mert előző nap már halálra ijesztgettek a London Dungeon-ban.