Ugrás a tartalomhoz

Tower Bridge (Tower-híd)

A képeslapokról jól ismert híd, mely London egyik jelképe, nem is olyan öreg, mint gondolnánk: 1886-94 között épült. Történetéről tudni kell, hogy felépüléséig a London Bridge-től csupán nyugatra álltak hidak, attól keletre nem. A XIX. század elején London keleti része azonban olyan forgalmas lett, hogy tarthatatlanná vált, hogy a gyalogosok, járművek csak több órás késedelemmel jussanak át egyik partról a másikra.

A londoni városi tanács 1876-ban pályázatot írt ki egy olyan híd terveinek elkészítésére, melynek felépítése nem akadályozná a folyami forgalmat. A pályázatra 50 pályamű érkezett, közötte 1884 októberében a városi építész, Horace Jones és társa, John Wolfe Barry győztes pályázata.

Nyolc év, öt fővállalkozó és 432 építőmunkás kellett ahhoz, hogy a híd felépüljön.

A folyómederbe ágyazott két pillér viseli a híd 11 000 tonnás acélvázát, melyre portlandi kőből és granitból épült a híd „ruhája". Két tornya a középkor szokásai szerint házakkal beépített hidakat idéz, vörösesbarna kőtömegükön a fehér ablakkeretek, erkélyek, tornyocskák gótikus jelleget kölcsönöznek a hídnak.

A felnyitott Tower Bridge A híd tulajdonképpen kettős híd: az alsó híd felnyitható, alatta tengerjáró hajók is elférnek. Eközben a gyalogosok a 43 méter magas felső hídsoron is közlekedhetnek. 1894-ben a Tower-híd volt a legnagyobb felnyitható híd a világon.

Akkor még gőzgépek termelték az emeléshez szükséges energiát, melyet hat masszív hidraulikus akkumulátorban tároltak, hogy a kellő pillanatban rendelkezésre álljon. Bonyolultsága ellenére a híd 86 fokos szögben történő felnyitásához csupán egyetlen percre volt szükség!

Bár a mai napon hidraulikusan emelkedik a híd, 1976 óta már nem gőzgépek, hanem olaj és elektromosság adnak ehhez energiát.

A Tower-híd két gótikus kőtornyában kiállítás mutatja be a híd történetét, ahol megtekinthetőek az eredeti gőzgépek és akkumulátorok is, kilátójából pedig csodálatos panoráma nyílik a városra. A kiállítás készítői arra is gondoltak, hogy a kilátóban speciális üvegfal tegye lehetővé a tükröződésmentes fényképfelvételek készítését.

Jó hír, hogy a híd felújítási munkái 2009. novembere és 2010. októbere között szünetelnek, ezalatt az idő alatt a hidat nem fogja "elcsúfítani" állványzat és takaróponyva.

Mivel a híd felnyitása emlékezetes látvány, látogatásunkat célszerű lehet ehhez igazítani. A www.towerbridge.org.uk oldalon találod azt az „órarendet", amelyből kiolvasható, hogy mely nap, pontosan mikor, milyen hajó kedvéért kerül a híd felnyitásra.

Cím: Tower Bridge, London SE1 2UP
Telefon: +44 20 7403 3761

Nyitvatartás:
  • Április 1. - szeptember 30.: 10:00 - 18:30 (utolsó belépés: 17:30)
  • Október 1. - március 31.: 09:30 - 18:00 (utolsó belépés: 17:00)

Zárva tart: december 24-26. között

Idegenvezetés:

Előre történő foglalással lehetőség van éjszakai látogatásra, illetve a „színfalak mögött” vezetett látogatásra is, ahol a hidat emelő berendezések tekinthetőek meg.

Akadálymentesítettség:

A kiállítás fogyatékkal élők számára is látogathatók. Fogyatékkal élő és egy kísérője számára a belépés ingyenes.


Belépőjegy:
  • Felnőtt belépő: £7.00
  • Kedvezményes belépő: £5.00 (60 év felettieknek és diákoknak diákigazolvánnyal.)
  • Gyermek belépő: £3.00 (5-15 év között; 5 éves kor alatt ingyenes. )

London Pass kedvezmény:

£7 megtakarítás*
  • Ingyenes belépés

Tudj meg többet a London Pass-ról...

* a jelölt megtakarítás egy London Pass-t birtokló felnőtt személyre értendő.

Adatok utoljára ellenőrizve: 2009. szeptember 25. Hibát találtál?

Ha már jártál itt és van saját tapasztalatod, akkor értékeld ezt a látnivalót.

Átlag: 5 (28 voks)

A környék térképe

Közeli állomások

Hozzászólások

Amit meg erdemes tudni, hogy ugyanazzal a jeggyel, amivel felmehetunk a felso szintre, megnezhetjuk a hidat mozgato gigantikus szerkezetet is.
A bejarat a "gepterembe" a hid deli oldalan talalhato (azaz a Tower-rel ellentetes oldalon), a hid alatt. Kovesd a kek vonalat!